A fal vizesedése:

 

Falnedvesség vizsgálat módszerei:

1. Szemrevételezés. (Gyors vizsgálat kevésbé jelentős épületen.)
   
2. Felületi nedvességmérés. (Előzetes vizsgálat kiemelt jelentőségű épületen, a mintavételi helyek kijelölése érdekében.)
   
3. Helyszíni nedvesség- és sóvizsgálat. (Kevésbé jelentős épület részletes vizsgálata.)
   
4. Laboratóriumi vizsgálatok. Nedvességtartalom; nedvesség-telítettség; pH-érték; összes sótartalom; részletes anion-vizsgálat - szulfát, nitrát, klorid. (Jelentős épületek teljes értékű vizsgálata.)
   
5. Röntgen-difrakciós vizsgálat. (Kiemelt fontosságú épület értékes részletének jellemző minta-vizsgálata teljes vegyületre.)

E vizsgálati módszerek általában egymásra épülnek.
A helyszínen szemrevételezik a falvizesedés helyeit, kiterjedését. Keresik a látható nedvesedést okozó forrásokat. Keresik továbbá a korábbi szigetelések, vagy más beavatkozások nyomait.
A felületi nedvességméréssel megismerhetők a felületen koncentrálódó nedvesség mértéke. Ebből következtetni lehet akár a higroszkópos sók által felvett felületi nedvességre, akár a felületen kondenzálódott vízre.
A helyszíni nedvesség- és sóvizsgálat általában a korlátozott költségű vizsgálatok módszere. Alkalmazása a gyakorlatban is elfogadott. Hibás következtetésre akkor lehet számítani, ha a megkapott eredményt teljes értékű vizsgálati eredménynek tüntetik fel. Tudni kell, hogy mind a két vizsgálati módszer kapott értékei a körülményektől függően csak +- 10-30% eltérő pontosággal vehetők figyelembe. A nedvességtartalomból – laboratóriumi telítettség vizsgálat híján – nem tudjuk megállapítani a minta pontos telítettségét. Már fordult elő 8m% és 32m% telítettségű tégla is a gyakorlatban. Tehát nem lehet egy kitüntetett értéket – általában 20-25m%-ot – megbecsülni. A sóvizsgálatnál ugyan fontos az összes só mértéke, ám legalább ilyen fontos a károsító sók anion-összetétele. A helyszíni vizsgálat erre sem terjed ki.
Kizárólag a laboratóriumi vizsgálatok adnak teljes értékű állapotismeretet. A falból kivett minták darabszámának eloszlása ideálisan 20 falfm-enként 1-1 mintahely kialakításával: a pincében 2 magasságban, a homlokzaton 3 magasságban, földszinten belül 2 magasságban. Ezen túl szakértői gyakorlattól függően további mélységi minták vehetők tetszés szerint – akár minden magasságban. A kivett minták közül szintén szakértői gyakorlat szerint a felső külső mintákat minden-képpen – ám akár minden mintát meg lehet vizsgáltatni összes sótartalomra. Bevett gyakorlat szerint a kritikusnak tekintett 0,5% feletti összes sótartalmú mintákat kell részletesen – anionokra is – megvizsgáltatni. Ez a vizsgálat utal leginkább a szennyeződés eredetére! Az osztrák ÖNORM szabályozás csak ezt a sóvizsgálatot írja elő! A szulfát-sók általában kevésbé károsítanak. Bár kiemelem, hogy személyes tapasztalatom szerint meghatározott koncentrációban ez is képes károsítani. Ezzel szemben a higroszkópos nitrát- és klorid-ionok már csekély jelenléttel is jelentős felületi károkat okoznak.
Általában a pénzügyi lehetőség korlátai a fenti elvet többé-kevésbé a csökkentett darabszám felé módosítja.
A röntgen-difrakciós vizsagálat során a mintában előforduló vegyületek jelenlétét vizsgálják. Ezt kizárólag kiemelkedő értékű épületeknél – ott is a nagyon érzékeny vakolat és falfestés környezetében kell vizsgálni. Ezzel teljes bizonyossággal lehet megállapítani a jelenlévő vegyületeket. Ezek pedig egyértelműen utalnak a tényleges károsítás múltbéli és várható vegyi folyamataira. Ezeket jelentős költségük miatt csak egyes, kiemelt épületek lokálisan korlátozott helyein kell vizsgálni.

A cél az, hogy minél részletesebb optimális információt szerezzünk az épület fal-szerkezetének nedvesség- és sóállapotáról.

A minták eredményeinek elemzése